Főoldal arrow Cikkek arrow Expozíció korrekció (kompenzáció)
Expozíció korrekció (kompenzáció)
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. február 03.

A korszerű fényképezőgépek egyik fontos beállítási lehetősége az Expozíció korrekció (kompenzáció) megválasztása. Ha a megörökítendő téma fény-/tónus-viszonyai olyanok, hogy nem vagyunk biztosak az optimális expozíció megválasztásában, néhány, némileg különböző megvilágítással készítünk felvételeket, hogy utólag, tüzetes vizsgálattal válasszuk ki a legjobbat. Ha gépünket automatikus expozíció megválasztási módban használjuk, de tudjuk, hogy (az adott megvilágítási viszonyok mellett) – legalábbis saját elvárásunkhoz képest – szisztematikusan alul- vagy túlexponál, legtöbb gépen beállíthatunk megfelelő mértékű korrekciót.  Ha nem mindég elégít ki bennünket gépünk teljesen automatikus ("Célozz és lőj!" – Point and Shoot) módban nyújtott teljesítménye, az Expozíció korrekció alkalmazása az egyik legalapvetőbb beavatkozás, amivel célszerű megismerkedni.  A cikkben áttekintjük a témakört, a gépek kapcsolódó szolgáltatásait és azok célszerű használatát.

 A helyes megvilágítás (expozíció) és annak meghatározása

A fényképfelvétel elkészítésében – akár filmes, akár digitális technika alkalmazása esetén – a legalapvetőbb beállítás az érzékelőre jutó optimális fénymennyiség meghatározása. Az érzékelő – legyen az akár hagyományos fényérzékeny anyag (film), akár a digitális gép elektronikus érzékelője – csak bizonyos határok között tudja megkülönböztetni a fény mennyiségét. Az ezen tartományhoz képest kisebb fénymennyiség nem hagy "nyomot" az érzékelőn (teljesen fekete, ill. a negatív kép fehér marad), míg az annál nagyobb "telítésbe" viszi (üres fehér, ill. a negatív kép fekete lesz).  Ha az optimálishoz képest kisebb eltéréssel állapítjuk meg az expozíciót (a gép azon beállításainak összességét, az  érzékenységgel összhangban a fényrekeszt és a megvilágítási időt, amelyek együttesen szabályozzák az adott fényviszonyok mellett az érzékelőre jutó fény mennyiségét), a kép szélsőséges tónusú részei (a csúcsfények és az árnyékok, a legvilágosabb és a legsötétebb tartományok) esnek áldozatul az előbb mondottak szerint, míg ha nagyot tévedünk, akár a teljes "kép" helyett üres fekete, vagy fehér négyszöget kaphatunk. A fotográfia mintegy másfél évszázados történetének bő kétharmadában a fotósnak a fényviszonyok és a téma tónus-viszonyait mérlegelve, tapasztalataira hagyatkozva kellett megválasztani az optimális expozíciót, és annak eredményével csak jóval később, a felvétel laboratóriumi előhívása után szembesülhetett. Természetesen a fénymennyiség objektív mérésével kézi műszerek (fénymérők) támogatták ezt a döntést (de ezek meglehetősen költséges ezközök voltak, az amatőrök többsége különböző táblázatokat, nomogrammokat használt, vagy saját tapasztalatára, gyakorlatára hagyatkozott). Az utóbbi évtizedekben egyre szélesebb körben terjedtek el a beépített fénymérős gépek. Ezekben a leképezést végző objetíven áthaladó fény (egy része) jut a fénymérőbe, erre utal a módszer elnevezése: TTL (Through the Lense – lencsén/objektíven keresztüli) fény-/megvilágítás-mérés. A mérési/értékelési módszerek tökéletesedésével (a különböző fény-/megvilágítás-mérési módszereket és azok fejlődését, alkalmazását külön cikkben ismertetjük), és az elektronika rohamos fejlődésével megnyiló, relatíve olcsó automatizálás bevezetésével a gépek egyre több szolgáltatást nyújtva segítették a fotósokat abban, hogy felvételeik ezen legalapvetőbb beállítását akár több-kevesebb mértékben a gép automatikájára bízva, a felvétel tartalmi elemeire koncentrálhassanak. A kezdő fotósok pedig kihagyhatták a tanulás, tapasztalatszerzés fáradságos szakaszát, élvezhették a teljesen automatikus (Célozz és lőj!) működés kényelmét. Mint minden automatika, a megvilágítás automatikus meghatározása is hibázhat, különösen rendkívüli fény-/tónus-viszonyok esetén. A tapasztalt fotós ezeket a helyzeteket ismerte/ismeri és felismeri, ilyenkor eltér a TTL fénymérő által optimálisnak ítélt expozíciótól – ezáltal a rendkívülinek számító helyzetekben is pontosan exponált felvételeket tud készíteni. A fénymérési módszerek és az automatizálás fejlődésével ezek a problémás szituációk egyre ritkábbak, de (legalábbis még hosszú ideig) bizinyos körülmények között szükség van/lesz a szakértelemre, tapasztalatra. Különösen a filmes technika alkalmazása esetén érvényes ez, hiszen – mint már utaltunk rá – a TTL fénymérő várhatóan téves működését, továbbá az azt módosító döntés, beállítás hatását a fotós a felvétel helyszínén nem látja, eredményét csak jóval később tudja értékelni.

A digitális fényképezőgépek használatának varázsa, hogy a felvétel eredményét a kioldógomb megnyomását, a felvétel megtörténtét követően azonnal megtekinthetjük a minden mai digitális gép elmaradhatatlan alkotó részét képező színes monitoron. A digitális technika a fényképezésben éppen ezáltal hozott teljesen új megközelítést a filmes időszakéhoz képest. Az előző bekezdésben ismertetett szakértelemre, tapasztalatokra, a szakértelmet megalapozó speciális megfontolásokra, döntéshozatali módszerekre (ezek legfejlettebbje az Ansel Adams által 1940-ben kidolgozott Zóna rendszer – külön cikkben ismertetjük) szinte nincs is szükség. Helyette a követendő, és ténylegesen alkalmazott eljárás: Többnyire a gép automatikájára hagyatkozva elkészítjük a felvételt, a monitoron azonnal megjelenő/megjeleníthető eredményt értékeljük, és ha nem felel meg pontosan az elvárásainknak, módosítjuk a gép beállítását (jelen cikkünk témája az expozíció értékelését és módosítását érinti, de ugyanez vonatkozik a felvétel színvilágára, amit a fehéregyensúly – WB – beállításával befolyásolhatunk, az Expozíció korrekcióhoz hasonló módosító beállítással finomhangolhatunk). Ezt a két lépést mindaddig ismételjük, amíg a felvétel meg nem felel elvárásainknak. A módosítás legegyszerűbben, leghatékonyabban az Expozíció korrekció eszközeinek alkalmazásával érhető el, funkcióik, használatuk ismertetése a jelen cikk témája. Ugyanakkor a szakértelem, tapasztalatok ennél az eljrásnál sem haszontalan. Az elkészült felvétel tudatos értékelését, az expozíciós hibák gyors és pontos felismerésére, a korrigálás lehetséges változatainak mérlegelésére, megfelelő megválasztására azok birtokában leszünk igazán képesek, ugyanakkor azok nélkül is boldogulunk, sokkal inkább, mint egy filmes gép használata esetén, hiszen nem "vakon" módosítunk, azonnal látjuk az eredményt, és szükség esetén újra módosítunk.

Természetesen a fentebb ismertetett, akár több lépésben végrehajtott módosítás csak statikus, hosszabb ideig változatlan téma esetén alkalmazható élesben. Változó szituáció "elkapását" célzó helyzetben az optimális expozíciót ezzel a kísérletező módszerrel előre, a felkészítés során kell "belőni", hogy aztán az "éles" helyzetben már a technikai beállítás készen álljon, és csak a felvétel tartalmára figyelhessünk.

Mellékesnek tűnő, de valójában nagyon fontos körülmény (a saját szakértelmünk megléte mellett) gépünk adottsága, a visszajátszott felvételt megjelenítő monitor minősége: mennyire alkalmas a felvétel pontos részletes értékelésére. Mennyire pontosan képes visszaadni a kép tónusait, színeit. Milyen jól látható általában (mérete, fényintenzitása, jó láthatóságot biztosító betekintési szögtartománya) és különleges külső fényviszonyok mellett (fényintenzitásának változtathatósága esetleg automatikus változása, tükrözésmentessége, stb.). A kép részleteinek vizsgálatát segíti, hogy általában tetszőleges ráészét széles határok között nagyzíthatjuk. A monitorok mérete és felbontóképessége (pixelszáma) egyre nagyobb, de legkülönbözőbb adottságaikat tekintve jelentős eltérések vannak a különböző gépek monitorai között, azokra a gépvásárlásnál érdemes kiemelt figyelmet fordítani.

Az expozíció korrekció (kompenzáció) beállítási lehetőségei

Az Expozíció korrekció (kompenzáció) beállításai tehát arra szolgálnak, hogy a gép TTL fénymérője által végzett fény-/megvilágítás-mérés eredménye alapján az automatika által meghatározott ezpozíció értékét módosítsuk, korrigáljuk. Értelemszerűen csak az automatikus expozíciós működési módok (P, A, S, M módok – ismertetésük külön cikkben) valamelyikében működnek, a kézi (Manuális) expozíciós módban, amikor a fotós a TTL fénymérő mérési eredményétől függetlenül, önálló döntésére hagyatkozva, szabadon állítja be az érzékeységgel összhangban a fényrekesz és a megvilágítási idő értékét, annak módosítása külön beállítással indokolatlan, általában nem is működik.

A cikk rövid kivonatában ismertetett szituációk kezelésére a legegyszerűbb, csak automattikus működésre szánt gépek kivételével általában az alábbi két lehetőség áll rendelkezésre (bár bizonyos gépeknél a második esetleg hiányzik):

(1) Expozíció korrekció (kompenzáció). A TTL fénymérés eredményére támaszkodva, a gép által automatikusan megválasztott expozíció módosítására szolgál. A módosítás általában nagyon gyorsan és egyszerűen, a menürendszer használata nélkül, erre a cálra dedikált gomb és/vagy beállító tárcsa használatával végezhető el (egyes gépeknél esetleg a négyirányban billenthető navigácis billenőtárcsa is szolgálhataz expozíció korrekció beállítására). A módosítás mértéke rendszerint 1/3 expozíciós érték lépésekben (1 expozíciós érték (EV) változás az érzékelőre jutó fény mennyiségét megduplázza, vagy felezi), mindkét irányba (a negatív korrekció csökkenti, a pozitív növeli a megvilágítást), legfeljebb 3 vagy 5 expozíviós értékkel történhet. Ez a korrekció mindaddig érvényben marad (és a mindenkori automatikusan meghatározott expozícióra érvényes), amíg a korrekció értékét meg nem változtatjuk. Ha gépünk, elvárásainkhoz képest, többnyire némileg alul- vagy túlexponál, a megítélésünk szerint szükséges expozíció korrekciót mintegy alapbeállításként is alkalmazhatjuk, de a felvétel megviysgálását követően azt szükség szerint – akár többször is – módosíthatjuk. Ha rendkívüli körülmények/képi elgondolás esetén a szokásáostól jelentősen eltérő korrekciót választunk, a felvétel elkészültét követően célszerű azt szokásos értékére visszaállítani, különben a következő, átlagos felvétel megvilágítása nagy hibával fog megtörténni. Ennek elkerülését segíti, hogy az expozíció korrekció értéke általában megjelenik a gép keresőjében, és a monitoron, a többi beállítási adattal együtt. Szokjuk meg, hogy erre az adatra (is) figyelmet fordítunk a felvétel készítésekor/előtt.

A szerző felvételei
Középen optimális expozícióval, balra alulexponálva (Optimális -1EV), jobbra túlexponálva (Optimális +1EV) készült felvételek

(2) Expozíciós sor készítése (Bracketing – összekapcsolás). Ezt a funkciót beállítva, a gép az exponáló gomb egyszeri lenyomásának hatására több, páratlan számú (3, 5, ...) felvételt készít. Az elsőt rendszerint a beállított expozíciónak megfelelő megvilágítással, aztán ahhoz képest alul-, majd  túlexponálva. Egyes gépeken megválasztható a felvételek száma (ennek hiányában 3 felvétel készül), másoknál a módosítás lépésköze (szokásos lépésközök 1, 1/2 vagy 1/3 EV). Ez a funkció bizonyos géptípusoknál hiányzik. Akkor használjuk, ha bizonytalanok vagyunk az optimális megvilágítás megválasztásában, vagy annak ellenőrzése-módosítása időigényesebb folyamata helyett ezt a biztonsági megoldást találjuk egyszerűbbnek. Az elkészült felvételből utólag, tüzetes vizsgálattal választható ki a legjobb. Hasznos lehet a nagy dinamika átfogású (HDR) képek utólagos összerakásához. Ez a módszer a rendkívül széles kontraszt-tartományú (nagy dinamikájú) témákról szűkebb dinamikájú, de eltérő megvilágítással készített felvételekből (egyiken, az "alulexponálton" a csúcsfények tartományában, a másikon, a "túlexponálton" a sötétebb, árnyékos részeken maradnak meg a részletek) szélesebb dinamikájú, kontraszt-tartományú kép öszzerakását teszi lehetővé (a módszert külön cikkben ismertetjük).

 A helyes expozíció ellenőrzését segítő szolgáltatások

Mint láttuk, a digitális fényképezés gyakorlatában fontos lépés az elkészült felvétel ellenőrzése, többek között az optimális megvilágítás szempontjából. Ennek eredményessége nagymértékben függ a gép monitorának minőségétől, jól láthatóságától, és függ a fotós szakismereteitől, tapasztallatától. A digitális gépek egyre szélesebbköre támogatja a felvétel megvilágításának értékelését két speciális szolgáltatás rendelkezésre bocsátásával: hisztogram megjelenítésének lehetőségével, illetve a telítésbe ment, túlcsordult, túlexponált pixelek figyelmeztető megjelölésének lehetőségével.

A Szerző felvételei
A fentebb bemutatott három felvétel, a gép monitorán visszajátszva, hisztogrammal megjelenítve
(1) A hisztogram egy olyan grafikon, amely a kép pixeleinek világosságuk (tónusuk) szerinti eloszlását mutatja. A víszintes tengelyen a világosság (tónus) van (a továbbiakban csatornáknak is nevezzük), a bal szélen a fekete, a jobb szélen pedig a fehér, mint a két szélső érték, a függőleges tengelyen pedig az adott világosságú (tónusú) pixelek száma (csatornák tartalma). Általában akkor tekinthetjük helyesen exponálynak a felvételt, ha a feketétől a fehérig terjedő tónus-tartományt szinte teljes egészében kihasználja, de egyik szélén sem terjeszkedik túl (az persze lehetetlen, de ha az eloszlás teljesen a szélekig terjesszkedik, különösen, ha a szálső "csatornák" tartalma nagyon magas a szomszédaihoz képest, jelzi, hogy túl kíván terjeszkedni (azoknak a pixeleknek a száma, amelyek "kilógnának" a rendelkezésre álló tónus-tartományból, a szélső csatorna tartalmát növeli. Ha sokkal keskenyebb az eloszlás (nem közelíti meg a jobb szélét), akkor valószínűleg alulexponált (erre utal a bal szélen levő túl magas tartalmú csatorna is), ha pedig teljesen a jobb szélig ér az eloszlás (és ha a jobb szélső csatorna túl magas a környezetéhez képest), akkor valószínűleg túlexponált a felvétel. A képeken jól megfigyelhetők az optimálisan és a hibásan exponált felvételek tipikus hisztogrammjai (a feliratok megértéséhez fontos megjegyezni, hogy a gép automatikusan kb. 1 EV értékkel túlexponált volna, ezért az "optimális" expozíció -1EV értéknyi Expozíció korrekcióval készült). Természetesen a felvétel speciális tónus-viszonyai, a fotós szándéka szerint más következtetés is levonható a hisztogramból: Ha a képen szándékosan van jelentős méretű, teljesen fekete, vagy teljesen fehér felület, akkor a hisztogram az előbbiek szerint hibás expozícióként azonosítható alakú. A hisztogram értelmezése bizonyos gyakorlattal nagy segítség a felvétel expozíciójának megítéléséhez, és mivel nem a tónusokat kell közvetlenül megfigyelni, gyengébb minőségű monitoron és szélsőséges külső megvilágítás hatására rosszul látható felvétel esetén is biztos támaszt jelent. Még több információt ad a három színcsatorna tónus-eloszlását külön-külön mutató RGB hisxztogram, ennek használata csak a legújabb gépeken adott. A hisztogram megjelenítése szolgáltatás kétféle is lehet: (a) a visszajátszott képen, hasznos lehet, ha úgy állítjuk be gépünket, hogy a felvétel elkészülte után rövid időre megjelenített képpel együtt a hisztogram is megjelenik; (b) "élő" hisztogram a monitoron megjelenő kereső képpel, tehát még a felvétel elkészülte előtt (ez utóbbi egészen a közelmúltig csak a kompakt gépeken volt lehetséges, mivel a dSLR-ek monitorán ne,m lehetett élő kereső képet használni – legújabban egyre tőbb új dSLR-nek van élő keresőkép üzemmódja, ez már tecnikailag az élő hisztogram megjelenítését sem zárja ki). A hisztogramokkal részletesebben külön cikkben foglalkozunk.

(2) A csúcsfények (Highlights), azaz a telítésbe ment, túlcsordult, túlexponált pixelek figyelmeztető megjelölése. A digitális fényképezésnél (és a fordítós filmes technika alkalmazásakor, azaz pl. diapozitív felvétel készítésekor) a veszélyesebb expozíciós hiba a túlexponálás, mivel a túlcsordult pixelekből álló képtartományokban a témán eltérő tónusú részek egyöntetűen a rendelkezésre álló legnagyobb digitális értékkel kerülnek rögzítésre (a hisztogram lehetséges jobb szélső csatornájában, ez a fehér tónushoz tartozik, a diapozitívon teljesen üres, átlátszó foltot eredményez). A túlexponált helyeken belül minden képrészlet, textúra, stb. elvész a felvétel készítésekor, az utólag már semmilyen képmódosító eljárással (a kép sötétísével) nem tekhető láthatóvá. Az alulexponált, sötét képrészeken belül viszont esetleg nem látható képrészletek, textúra rögzítésre kerül, ami utólagos képmódosítással (a kép világosításával) láthatóvá tehető (mindez negatív felvétel készítésekor pontosan fordítva van). Ezért szokás azt az egyszerű szabályt hangsúlyozni, hogy digitális fotózásnál a csúcsfényekre kell figyelni (nehogy "beégjenek"). Ennek betartását segíti az a szolgáltatás, amelyet bekapcsolva, a felvételen azok a pixelek, amelyek tartalma túlcsordult, beégett, figyelemfelkeltő jelölést kapnak, pl.  fekete és fehér színnel váltakozva villognak. Mivel az ilyen pixelek rendkívül feltűnő jelölést kapnak, egy pillantással észrevehetőek, még a monitor rossz láthatósági viszonyai esetén is. Ha jelentős méretű "beégett" területek vannak a felvételen, az túlexponált, a megvilágítás csökkentése kívánatos (pl. az Expozíció korrekció negatív irányú módosításával). Bizonyos témáknál kisebb képrészletek túlexponálása, beégése elfogadható lehet (pl. fodrozódó vízfelületen táncoló napsugarak keltette csillogás). 

 

Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement