 A kipróbálásra szánt Nikon eszközök kínálata (AF-S DX 10-24 mm f/3.5-4.5G ED objektívvel, 10 mm fókusztáv állásban)
Magam is Nikon-használó vagyok, no meg kíváncsi is voltam, milyen tartalommal tiszteli meg a vidéki nagyvárosokat (a vidéken élő nikonosokat) a fotótechnika egyik óriása. Egy napra hazalátogattam Debrecenbe rendszeres nyári tartózkodási helyemről, Tiszadadáról, hogy résztvegyek a RoadShow első rendezvényén. Megérte!
Rosta-Bata Henriett PR munkatárs szerint régóta érkeznek hozzájuk észrevételek, hogy ne csak Budapesten rendezzenek összejöveteleket felhasználóik számára. Ennek az elvárásnak kívánnak megfelelni a vidéki körúttal, aminek – ígéretük szerint – folytatása is lesz. Bölcs döntés, követésre érdemes kezdeményezés! Különösen, ha nem csak a feladat „kipipálását” célozzák meg, hanem olyan információt hoznak, ami számot tarthat a többségében tapasztalt fotós résztvevő érdeklődésére. A meglehetősen szűkszavú meghívó gazdag tartalmat ígért, de „az ördög a részletekben van”, nem mindegy, kik, és milyen formában közvetítik azt.
 Gyakorlati konzultáció A háromórás rendezvény két, nagyjából egyforma időtartamú részből állt. Az első felében két fiatal kereskedelmi munkatárs, Kaszás Gergely és Farkas Norbert, maguk is fotósok (ez előadásukon és a gyakorlati részben, kérdésekre adott válaszaik kapcsán jól érzékelhető volt) tartott jól felépített, a különlegességekre koncentráló, lényegre törő előadást a cég újabb termékeiről (csak a dSLR-ekről és azok kiegészítőiről volt szó). A meghívóban szereplő hat témakör mindegyike megérdemelne egy-egy (egy-másfél órás) előadást. Mindezekről érdemben szó esett, sőt, még egy szoftverről, és öt „izgalmas” objektívről is. De az érthetően nagyon tömör előadás nem vált egyszerű felsorolássá, esetleg a paraméterek száraz ismertetésévé, mert az előadók nem törekedtek az egyes termékek bevezető jellegű bemutatására (hiszen ezek máshol megtalálhatók), hanem helyette azok érdekes, újszerű, különleges tulajdonságaira igyekeztek felhívni a hallgatóság figyelmét (a kísérő prezentáció ezeket jól illusztráló fotókat is tartalmazott). Lássuk az egyes témaköröket röviden (az elhangzásuk sorrendjében):
-
Picture Control: a D3 és D300 óta van jelen a Nikon dSLR-ekben, hatékony funkciók új világát felkínálva ( Ken Rockwell a Nikon digitális fényképezőgépek generációváltásaként, „ második generációjának” megjelenéseként értékeli jelentőségét). Röviden: a gép olyan jelentős, újszerű beállítási lehetőségeket kapott (pl. a kép szín- és tónus-világának meghatározására/módosítására), amelyet korábban (a RAW-fájlok) utófeldolgozása során lehetett elérni, így jelentős időmegtakarításra ad lehetőséget.
-
Camera Control Pro 2: a fényképezőgép (USB-kábelen keresztül, vagy vezeték nélkül történő) távvezérlését biztosító szoftver.
-
WT-4 vezeték nélküli jeladó: a profi dSLR-ekhez számos készülék csatlakoztatható segítségével, pl. stámítógép/laptop (pl. Camera Control Pro 2 használatához).
-
View NX: ingyenesen letölthető egyszerű képböngésző szoftver. Segítségével többek között elvégezhetjük képgyűjteményünk rendezését, a NEF(RAW)-fájlok egyszerű konvertálását az alapvető WB- és expozíció-korrekciókkal, továbbá csatolhatjuk hozzájuk a GeoTaging adatokat.
-
GP-1: a dSLR-ekhez cstlakoztatható GPS (feltűzhető a vakupapucsra, vagy csatlakoztatható kábellel (hogy vakuval együtt is használható legyen) a váll-szíjra rögzítve).
-
Új NIKKOR objektívek (lásd külön, a felsorolás végén).
-
Nikon i-TTL vakuzási rendszer: A három csoportba rendezett mellékvakuk a fényképezőgépről (a fővaku fényimpulzusaival, vezeték nélkül, távolról) paraméterezhetők, ezáltal rendkívül rugalmasan állítható be az igényes megvilágítás, miközben a fotós szabadon mozoghat a felvételek készítése közben.
Új NIKKOR objektívek:
-
AF-S 70-200 mm f/2.8G ED VR II: a korábban is rendkívül  A 24 mm f/1.4 nagylátszögű obi kis mélységélessége népszerű, konstans 2.8 fényerejű, profi telefotó zoom objektív új, továbbfejlesztet változata, FX-formátumú gépekre optimalizálva (nanokristály tükrözéscsökkentő bevonattal, és a „svenkelést” érzékelő – ahhoz a vízszintes irányú elmozdulás-kompenzációt automatukusan kikapcsoló, VR II rázkódáscsökkentéssel).
-
AF-S 24 mm f/1.4G ED: nagylátszögű, 84 °-os látószöget átfogó objektív, nanokristály bevonattal. Különlegessége a gyönyörű elmosódás lehetősége (nagylátszögnél ritka lehetőség, hiszen alapismeret, hogy a nagylátszögű obiknak nagy a mélységélessége), az 1.4 rekesznyílásnak és a 25 cm minimális élességállítási távolságnak köszönhetően (közeli témánál akár kb. 1,5 cm mélységélesség!).
-
AF-S DX 35 mm F/1.8 G: DX-formátumú gépekhez optimalizált objektív, olcsó megoldás akár belépő-szintű vázakhoz (azokkal is működik az AF), a fix gyújtótávolságnak megfelelően kiváló élesség, finom elmosódás és gyenge fényviszonyok kihasználásának lehetősége az  PC objektív kipróbálása 1.8 fényerőnek köszönhetően (30 cm minimális élességállítási távolság).
-
PC–E (3 db.): perspektíva-korrekciót biztosító objektívek lehetővé teszik a perspektíva-torzítás (összetartó párhuzamos vonalak) korrigálását, ha azokra nem merőlegesen áll a gép optikai tengelye, és az optikai tengelyre nem merőleges élesség-sík alakítását a +- 8,5 ° döntési lehetőségnek, illetve tükröző felületre merőleges vakuzást a +- 11,5 mm eltolási lehetőségnek köszönhetően.
-
AF-S DX Micro 85 mm f/3.5 G ED VR: közepes telefotó mikro objektív DX-formátumú (akár belépő-szintű) gépekhez, VR II rázkódáscsökkentés, 28,6 cm minimális élességállítási távolság, max. 1:1 leképezési arány. Portré-objektívnek is ideális.
 Stúdió-felvétel (AF-S DX 12-24 mm f/4G IF-ED objektívvel, 12 mm fókusztáv állásban) A következő másfél órában az asztalra kitett (lásd a címlap-fotót – ezen nem a teljes kínálat látható, hiszen munka közben készült és több darab kézben volt) Nikon-eszközöket a résztvevők szabadon elvehették, kipróbálhatták, és a két kereskedelmi munkatárstól kérdéseikre is szakavatott választ kaphattak. A kínálatban szerepelt az összes, az előadáson szereplő új, és sok régebbi objektív, az összes újabb gépváz (köztük a D3S), a GPS, a vezeték nélküli jeladó és i-TTL vakuk. Az eszközök kipróbálásához egy kis stúdió-sarkot is berendeztek gyümölcs-csendélettel, két-reflektoros stúdió-világítással. A saját vázzal készült, vagy a kipróbálásra szánt vázba tett saját memóriakártyára mentett próbafelvételeket természetesen ki-ki hazavihette. A cikkben közölt felvételek belépő-szintű, APS-C méretű érzékelős (DX, 1,5x fókusz-szorzó) D40 vázzal készültek.
Tapasztalatom szerint a vidéki körút jelentős érdeklődést váltott ki, legalábbis Debrecenben. Bízom benne, hogy a cég is sikeresnek ítéli a kezdeményezést. Érdeklődéssel várjuk a hasonló színvonalú folytatást. A konkurencia is okulhat belőle!
|