Főoldal arrow Főoldal arrow Az optimális megvilágítás mértékének meghatározása
Az optimális megvilágítás mértékének meghatározása
Írta: Nagy Sándor (nasa@http.hu)   
2008. március 27.

© Nagy Sándor (NaSa)
Őszi hajnal (... a fényé a kulcsszerep!)
A fényképezés megnevezés tökéletesen kifejezi a művelet lényegét: fénnyel készítünk képet (fotográfia = rajzolás fénnyel).  Tehát a fényképezésben a fényé a kulcsszerep! Mondhatni, a fényképezés technikai vonatkozásai mind-mind a fénnyel kapcsolatosak. Ezek közül a legalapvetőbb: a kép készítéséhez felhasznált fény mennyiségének, a megvilágítás mértékének helyes megválasztása. Ha nem optimálisan választjuk meg a megvilágítást, a felvétel nem adja vissza megfelelően a rögzíteni kívánt (vagy általunk elképzelt) látványt, felvételünk túl sötét, vagy túl világos lesz, ha a hiba elég nagy, akár teljesen kiürül (egyenletesen fekete, vagy fehér lesz).  Ebben a cikkben, és a belőle kiágazókban megismerkedünk a megvilágítást leíró fogalmakkal, az optimális megvilágítás megállapításával (a fényméréssel), a fényképezőgép szükséges (alternatív) beállításaival, azok egyéb (mellék)hatásaival, a felvétel optimális megvilágítása ellenőrzésének lehetőségeivel, az esetleges korrekciókkal. Széleskörű ismereteket igyekszünk nyújtani, az alapfogalmaktól (kezdőknek is) a tudatos fényképezéshez szükséges részletes magyarázatokig. A modern gépek (ma már a legolcsóbbak is) mérik a fényt, és képesek a megvilágítás automatikus megválasztására, átlagos felvételi körülmények között elég jó felvételt készítenek a fotós beavatkozása nélkül is. A bemutatásra kerülő ismeretek abban segítenek, hogy ha mégsem vagyunk teljesen elégedettek az automatikusan megszülető eredménnyel, tudjuk, mit tehetünk, mihez nyúljunk, hogy tökéletesítsük azt. Ha kreatív elképzeléseink szerint a látványt többé-kevésbé át kívánjuk alakítani, még inkább szükségesek ezek az ismeretek. No és az általános műveltség megszerzésének igénye - sokan szeretik pontosan tudni, mit, miért és hogyan teszünk/tegyünk, illetve milyen működés rejlik a gép egyes funkciói mögött.

Bevezetés (folytatása)

A fenti bevezetésben a helyes/helytelen megvilágítással érintőlegesen foglalkoztunk. Mielőtt belemerülnénk a megvilágítás meghatározásának, optimalizáslásának részleteibe, vizsgáljuk meg az említett dolgokat kicsit részletesebben (hogy értsük, miért kellgyakran felülbírálnunk a gépünk automatikája által kínált megvilágítás értékét). Ami leginkább sérül, ha nem az optimális megvilágítást alkalmazzuk, az a kép dinamikája (tónus-viszonyai, kontraszt-tartománya, a legsötétebb és legvilágosabb megjelenített tónus, köztük a különböző átmeneti tónusok). Általában a helyes exponálás eredményezi a legnagyobb dinamika-tartományt lefedő felvételt, a legtöbb tónust a feketétől a fehérig (de bizonyos utófeldolgozást feltételezve ez némileg módosulhat). Az optimálishoz képest túl kevés fénnyel készült (alulexponált) felvételen az árnyékok feketék, eltünnek belőlük a részletek, átmeneti tónusok, míg a túl sok fénnyel készült (túlexponált) felvételen a világos tartományok (csúcsfények) "beégnek", teljesen fehérek, részlet-nélküliek. Az expozíciós hiba növekedésével egyre szélesebb tónus-tartomány fog hiányozni a felvételen. Már itt, a bevezetésben érdemes leszögezni: minden érzékelőnek (a filmnek, amihez hozzájárul a kidolgozás, előhívás-nagyítás módszere is, és a digitális érzékelőnek, ezeknél is van szerepe a "kidolgozásnak", gépen belüli, és/vagy utólagos képfeldolgozásnak, ezek közül kítűnik a RAW-fájlok utófeldolgozása) jellemző dinamika-tartománya van, amit átfogni, rögzíteni képes. Ha a felvétel témája az érzékelőnél nagyobb dinamikájú (pl. erős napfényben tükröző felületek (pl. víz), vagy világos felületek, pl. világos égbolt, és mély árnyékok/sötét felületek egyidejű jelenléte esetén), azt az érzékelő nem tudja teljes terjedelmében átfogni, rögzíteni. Ilyen esetben nem létezik egyértelműen helyes megvilágítás. A fotósnak kell eldönteni, a téma dinamikájának melyik széle "maradjon le" a felvételről: a csúcsfények vagy a mély árnyékok. Az automatika nem biztos, hogy ugyanazt tartja kevésbé fontosnak, mint a fotós - esetleg felül kell bírálni. Később ezzel természetesen részletesen foglalkozunk.

A látvány kreatív átalakításáról is érdemes előzetesen szólni. A fentebb vázolt, ideálisnak tekintett helyzettől bizonyos

© Nagy Sándor (NaSa)
témák és szituációk esetén tudatosan eltérhetünk (pl. csak sziluettet akarunk látni a képen, „fölösleges” részletek nélkül) – természetesen ehhez is meg kell állapítanunk az ennek a célnak megfelelő optimális megvilágítás mennyiségét. Az egyszerű sziluetthez képest összetettebb, de ugyancsak a kép tónus-viszonyainak megváltoztatását igényli az a két megvilágítási stílus, amit eredetileg a filmes (értsd: mozgófilmes) technikában meghonosodott elnevezéssel "high-key" és "low-key" stílusnak neveznek. A high-key képek kontraszt-tartománya rendkívül szűk, hiányoznak a képről a mély árnyékok. Forrás: wikipedia (http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Stacy100dpi.jpg)
© Magyar Fotográfiai Múzeum
Aszmann Ferenc: Elmúlás
A Szipál Márton 2008. első negyedévében, Debrecenben megrendezett kiállításánkészült felvételen, a jobbról második kép szép példája a high-key portrénak. Ennek épp ellenkezője a low-key kép: szélsőséges kontrasztokat, mély, derítetlen, vagy alig derített árnyékokat és erős csúcsfényeket tartalmaz, a megvilágított fő téma kontúrjait hangsúlyozza, a környezetét mély árnyékban hagyva. Egy tipikus low-key porté mellett bemutatjuk itt Aszmann Ferenc Emlékezés c. kompozícióját, amely több stíluselem között ugyancsak alkalmazza a low-key technikát.

Alapfogalmak

Expozíció: az érzékelő megvilágításának beállítása, a fénymennyiséget meghatározó paraméterek (a megvilágítási idő / zársebesség és a fényrekesz / blende értékeinek, az érzékelő érzékenységéhez igazodó) beállítása; exponálás: maga a zárszerkezet nyitása a kioldógomb megnyomásával, az érzékelő megvilágítása, a felvétel elkészítése.


Fényérték (Light Value, LV): a fényképezőgépbe érkező fény mennyiségét, a tárgy átlagos világosságát jelző abszolut mérőszám, szoros kapcsolatban a helyes megvilágítás megválasztásával (a teljes kép átlagos világossága mellett beszélhetünk a kép egyes részeinek világosságáról, fényértékéről is). Nem a tárgyra eső, hanem az arról visszavert, a gépünkhöz érkező fény intenzitását méri, a tárgyra eső fény intenzitásától és a tárgy fényvisszaverő tulajdonságaitól (reflexiós tényezőjétől – lásd külön cikkben) függ. Az LV szomszédos egész értékei kettes faktorral eltérő fénymennyiséget jelölnek (tipikus fényviszonyokhoz tartozó LV értékeket lásd alábbi táblázatban). 


Megvilágítás érték (Exposure Value, EV): A fényképezőgépen beállított, az exponálás során az érzékelőre jutó fény mennyiségét meghatározó jellemző (egyetlen) szám. Bevezetését az indokolja, hogy a megvilágítást a fényképezőgép három paramétere határozza meg. A megvilágítási idő és a fényrekesz szabályozza az érzékelőre jutó fény mennyiségét, ezek két adatát (melyek számos kombinációja eredményez ugyanolyan megvilágítást) helyettesíti az EV (ugyanaz a számérték az ugyanolyan megvilágítást eredményező bármely zársebesség-blende kombináció helyett). Az érzékelő érzékenységétől függ, hogy adott LV esetén az EV-vel jellemzett megvilágításra hogyan reagál az érzékelő (milyen feketedés alakul ki a megvilágítás következtében létrejött látens képből a szabályos előhívás során, illetve milyen nagyságú elektromos jeleket szolgáltat az elektronikus érzékelő).

Megjegyzés: Sajnálatos, hogy az LV és EV fogalmakat nagyon gyakran keverik, nem következetesen használják. Vannak akik csak az egyiket, mások ugyanarra a fogalomra mindkét elnevezést használják, mintegy szinonimaként, de előfordul a legrosszabb is, hogy  két különböző fogalomra következetlenül használják, időnként felcserélve az elnevezéseket! A két fogalom megkülönböztetése, a két megnevezés következetes használata indokolt. Mi minden esetben a fenti definícióknak megfelelően használjuk azokat.

Az LV skála mindkét végén nyitott, a fotós gyakorlatban a 0-18 értékek közötti tartomány a lényeges. Az alábbi táblázat tájékoztat a tipikus fényviszonyokhoz, körülményekhez tartozó fényértékekről (sokkal részletesebb táblázatok is készíthetők, régebben, fénymérő hiányában pl. ilyen táblázatok segítségéves határozták meg a helyes megvilágítást).

 

LV

Fényviszonyok, téma, körülmények
18 Erős napfényben jó fényvisszaverő tárgy (pl. nagy vízfelület)
17 Erős napfényben fehér tárgy
16 Erős napfényben világos szürke tárgy, világos bőr
15 Erős napfényben szürke kártya (18 % fényvisszaverő képességű felület); déli napfényben szemből (a fényképezőgép mögül) megvilágított átlagos tónusú téma jellegzetes megvilágítása
14 Kora délutáni napfényben, oldalról megvilágított téma
13 Nappali fényviszonyok mellett árnyékos téma, vagy felhős megvilágítás
7 Nappal, jól megvilágított szobában, közvetlen napfény nélkül; vagy szabadban, naplemente után mintegy 10 perccel
3 Éjszaka, jó városi utcai megvilágítás mellett átlagos tónusú téma
1 Éjszaka, sötét téma
0 A skála nullpontját úgy választották meg, hogy ehhez a fényértékhez ISO 100 érzékenység mellett 1 s megvilágítási idő és f/1 fényrekesz adja az optimális megvilágítást
-5 Holdfényben, teliholdnál (minden egyéb mesterséges fény nélkül)
-15 Csak a csillagok fényével megvilágított táj (a csomagolatlan síkfilm gyors munkával betölthető a gépbe, a mai technikával sem fényképezni, sem a fényt mérni nem lehet!)

 

Forrás: Dr. Sevcsik-Hefelle: Fényképészet (Műszaki Könyvk. Bp. 1982) 11-1. ábra
Adott megvilágítás értékekhez (EV, ferde egyenesek) tartozó megvilágítási idő - fényrekesz (rekeszszám) kombinációk
ISO 100 érzékenységű érzékelő használata esetén optimális megvilágítást a fényértékkel (LV értékkel) megegyező megvilágítási érték (EV érték) beállításával érhetünk el (ISO 100 esetén EV= LV). 2x, 4x nagyobb érzékenység (ISO 200, ISO 400) esetén 1, 2 értékkel nagyobb EV érték eredményez optimális megvilágítást. Minél nagyobb az LV (és vele az EV) érték, annál több a fény, annál rövidebb idővel, vagy szűkebb rekesszel kell exponálni!Mint a fenti táblázatban olvasható,  LV 0 és EV 0 értékét úgy választották meg, hogy az utóbbi 1s megvilágítási időt és f/1 fényrekeszt (vagy más, ugyanolyan megvilágítást adó kombinációt) jelent. Az ábrán látható nomogramm megadja az EV –8 és EV 21 közötti megvilágítás értékekhez (a ferde egyeneseken levő számok) a megfelelő megvilágítási idő és fényrekesz kombinációkat.


Példák: Ha LV6 és ISO 100, akkor EV 6, tehát a helyes beállításhoz 6 értékkel csökkentendő a megvilágítás az EV 0-hoz (1s, f/1) képest, azaz pl 4 értékkel rövidebb megvilágítási idő és 2 értékkel szűkebb blende, azaz 1/16 s és f/2, de ugyanolyan expozíciót ad ½ s és f/5,6. Ha ISO 50, akkor LV 6hoz EV 5, tehát pl. ½ s és f/4. A táblázat szerint természetes fényben LV 15-nél erősebb megvilágítás nem fordulhat elő. Ha mégis, az arra utal, hogy témánk az átlagosnál jobban veri vissza a fényt, fényesebb vagy világosabb az átlagnál, a 18-nál nagyobb LV értékek csak akkor fordulhatnak elő, ha közvetlenül valamilyen fényforrásból érkezik fény a fényképezőgépbe (fényforrás kerül a felvételre). 

 

A téma, illetve az elkészítendő felvétel dinamikájával, tónus-viszonyaival kapcsolatos, a Bevezetésben érintett dilemmákat is feloldó döntések meghozatalát, az optimális expozíció pontos megválasztását segíti a zóna-rendszer , amit külön cikkben ismertetünk. A zóna-rendszer fogalmai a kép tónusainak egzakt meghatározását segítik, azokra hivatkozva a kép tónusairól egyszerűbben és egyértelműbben lehet beszélni. Ezeket a fénymérési módszerek ismertetésében is használjuk, ezért e helyen érdemes kitérőt tenni a zóna-rendszer alapjainak megismerésére . 

Fénymérési módszerek

A helyes expozíció meghatározása a fény mennyiségének objektív meghatározásával kezdődik. Ezt megtehetjük a fényviszonyok mérlegelésén alapuló becsléssel (pl. a tipikus LV értékeket bemutatóhoz hasonló, részletesebb táblázat alapján, régebben többnyire így jártunk el). A megbízható kézi fénymérők általában költséges eszközök, de szerencsére ma már az olcsó gépek is tartalmaznak beépített fénymérőt (gyakran, talán helyesebben, megvilágítás mérésnek – exposure metering, esetleg csak metering – nevezik), így nem kényszerülünk rá a megvilágítás becslés képességének kifejlesztésére, ami még kellő gyakorlat esetén is tévedhet szokatlan fényviszonyok mellett. A ma már ritkán alkalmazott kézi fénymérők a mérés eredményét javasolt megvilágítási adatok (fényrekesz-zársebesség, esetleg EV-érték) formájában mutatják, amelyeket leolvasva, be kell állítani a gépen. A beépített fénymérő a lencsén át (TTL) mér, és a gép automata módjaiban be is állítja a megfelelő megvilágítást. A kezdő fotós esetleg tudomást sem vesz arról, hogy gépe különböző fényviszonyok mellett különböző rekesz-zársebesség értékekkel exponál, ami számos fényképezési hiba forrása lehet. A fénymérés különböző módjainak ismerete biztosítja azok tudatos használatát a különböző fotózási helyzetekben.

A fénymérés alapvetően kétféle módszerrel történhet:

  1. Beeső fény közvetlen mérése. Ez a módszer vezet a szükséges megvilágítás érték legpontosabb meghatározásához, de alkalmazásához a fényképezendő téma helyén a fénymérőt a fényforrás irányába kell fordítanunk (csak kézi fénymérők alkalmasak a beeső fény mérésére, a fényképezőgépbe építettek nem). A fénymérőket úgy hitelesítik, hogy a fény 18 %-át visszaverő felületek tónusa a felvételen közepesen szürke tónusú, azaz a Zóna V-nek megfelelő legyen. Ennek eredménye, hogy a Zóna II és Zóna VIII közötti fényességű képrészeket valószínűleg tónushelyesen adja vissza (amit a zóna-rendszer alkalmazásával tudatosan megváltoztathatunk a látottakhoz képest, a megfelelő EV érték korrigálásával).
  2. Visszavert fény közvetett mérése (mind kézi, mind a gépbe beépített fény-mérővel végezhető). A témáról a fényképezőgéphez érkező (a témáról visszavert – hacsak nem fényforrást fotózunk, ami maga is bocsát ki fényt) fényt mérjük. Mivel célunk a fényképezőgép
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Három különböző tónusú anyagról együtt, és külön-külön készült felvételek, átlagoló fényméréssel
    érzékelőjére eső fény mérése, tehát a kívánt megvilágítás meghatározásához ez a módszer valójában közvetlen, de a fényforrás fényét ténylegesen közvetve, annak a téma felületéről visszavert hányadát méri. A módszer problémája abból ered, hogy nem tudjuk, mekkora a téma (a fénymérő látószögébe eső része) felületének reflexiós tényezője, a fényforrás fényének milyen hányadát veri vissza.
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Ugyanaz a kép, három különböző háttér, átlagoló fényméréssel
    Egy adott, visszavert fényintenzitást mérve nem tudjuk eldönteni, hogy az erősebb fényforrás fényének sötétebb (kisebb reflexiós tényezőjű) felületről, vagy gyengébb fényforrás fényének világosabb (nagyobb reflexiós tényezőjű) felületről történő visszaverődésével érkezett hozzánk, azaz milyen tónusú megjelenítése kívánatos. A fénymérő a látószögébe eső téma átlagos tónusát 18 % reflexiós tényezőjűnek, a Zona V-nek megfelelő középszürkének feltételezve állapítja meg a javasolt expozíciót. Ez – a közvetlen fénymérés eredményétől eltérően – csak akkor adja vissza helyesen a téma tónusait, ha annak átlagos visszaverő képessége valóban 18 %. Ha a téma az átlagos középszürkénél világosabb (vagyis a fényforrás fényének az átlagosnál nagyobb hányadát veri vissza), a javasolt expozícióval készülő felvétel alulexponált lesz, míg ellenkező esetben túlexponált – a felvétel átlagos tónusa mindenképpen középszürke lesz. Jobboldali kép: négy felvétel, egymásra montírozva, háromféle tónusú textilanyagról (1. fehér, 2. „mellírozott” sötétszürke, 3. keskeny csíkos, átlagosan középsszürke) együtt (függőleges sávok), és külön-külön (vízszintes sávok) fotózva. Vegyük észre, hogy a három anyagot együtt fényképezve (függőleges sávok), az átlagos tónus középszürke, így a fénymérő helyes megvilágítást állít be, mindhárom anyag valódi tónusában látszik, míg a képet teljesen kitöltő anyagokat külön-külön fotózva (vízszintes sávok) a fénymérő a világos anyag (1.) esetén alulexponál, a középszürke esetén (3.) helyesen, míg a sötétszürkénél (2.) túlexponál. Baloldali 3 kép: Van Gogh reprodukció a fenti háromféle tónusú háttér előtt, a fénymérő szerint automatikusan (alul-, túl-, ill. helyesen) exponálva.

A közvetett fénymérés fentebb ismertetett hibáját csökkentendő, a visszavert fény mérésére a gyártók különböző módszereket dolgoztak ki:

  1. Középre súlyozott fénymérés. Az átlagolásban a kép középső
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Ugyanaz a kép, három különböző háttér, matrix fényméréssel
    részét veszi figyelembe nagy súllyal, középtől távolodva egyre kisebb mértékben.  Ha a kép fő témája ott van, az lesz helyesen exponálva. Kiváló eredményt ad pl. portré-készítésnél. Ha a fő témát oldalra kívánjuk helyezni (aranymetszés), fényméréshez állítsuk középre, majd az EV érték rögzítésével komponáljuk át a képet.
  2. Spotmérés. Csak a kép középső, igen kis részét veszi figyelembe. Kiváló a zóna-rendszer alkalmazásánál a kép egyes részei EV értékének meghatározásához. Közvetlen expozíció meghatározásához csak nagyon kisméretű főtéma esetén alkalmas (pl. a Hold fotózása).
  3. Mátrix (Nikon) vagy kiértékelő (Evaluative – Canon) fénymérés.  A Nikon cég vezette be 1983-ban „Automatic Multi-Pattering” (APM) néven, a világon elsőként megkísérelve a közvetett fénymérés eredményéből a helyes expozíciót meghatározni. Sokan a fényképezés technológiájában az egyik legfontosabb fejlesztésnek tartják, aminek alapján jól automatizálható a beállítás. Működésének alapja: a fénymérő nem a teljes kép átlagát, hanem egyes részeinek a fényét méri (ez a mérő-mátrix adja a módszer nevét), majd ezt összeveti igen nagyszámú, eltérő témájú tipikus fénykép hasonló mátrixban mért fényesség-eloszlásának adatbázisával. A gép processzora, bonyolult döntési mechanizmust alkalmazva, intelligens döntést hoz: mintegy a felvétel témájának azonosításával igyekszik megállapítani a különböző tónusú felületek közül legalább néhánynak a reflexiós tényezőjét. Ennek alapján, ezek megfelelő zónába helyezéséhez állapítja meg a kívánt expozíciót, ami az átlagoló fénymérésnél sokkal gyakrabban vezet helyesen exponált felvételhez. A bonyolult kiértékelő algoritmus (erre utal a másik elnevezés) az egyes gyártók tulajdona, eltérő eredményességű. Az előző ábrán bemutatott, az átlagoló fényméréssel alul-, túl-, ill. helyesen exponált 3 kép esetében a matrix-fénymérés automatikus alkalmazása, mindhárom esetben helyes expozíciót eredményez.
Mivel a digitális gépen az elkészült felvétel azonnal megtekinthető, az automatikusan, vagy előzetes megfontolás szerint beállított expozívióval készült felvételt szükség esetén (újabb) expozíció-korrekcióval mindaddig ismételhetjük, míg a felvétel tónusai meg nem felelnek a várakozásunknak. Amennyiben az eredményben bizonytalanok vagyunk, inkább több változatot készítsünk (akár a gép expozíciós sorozat – „bracketing” – szolgáltatásának használatával). Meg nem ismételhető esemény fotózásához ezt a beállítást előre igyekezzünk elvégezni. Gyakorlással azt kell elérnünk, hogy a gépünk megjelenítőjén minél pontosabban tudjuk ellenőrizni, megítélni a helyes expozíciót. Ugyancsak gyakorlással sajátíthatjuk el a különböző feladatokhoz, témákhoz legalkalmasabb mérési módszer megválasztását.Megjegyzés: Túl széles dinamika-tartományú téma esetén nincs olyan EV érték, amely mind a mély árnyékokban, mind a csúcsfényekben biztosítaná a kellő részletek rögzítését. Legkézenfekvőbb megoldás a téma dinamika-tartományának csökkentése, pl. az árnyékok derítése derítő vakuzással (fill flash). Ha ez nem lehetséges, esetleg további trükköket alkalmazhatunk (pl. fokozatos semleges szűrők alkalmazása, vagy több, különböző EV értékkel exponált felvétel megfelelő módszerekkel történő utólagos egyesítése). Az igényesebb digitális gépek érzékelőjének dinamika-tartománya nagyobb, mint ami a JPEG fájlban tárolható. Ez az információ a RAW fájlban tárolható (ha gépünk rendelkezik ezzel a szolgáltatással), így azok feldolgozása megfelelő szoftverrel ugyancsak kézenfekvő, bár munkaigényes megoldás.
 
A megvilágítás tényleges beállítása a fényképezőgépen
 

Mint azt korábban, a megvilágítási érték (EV) meghatározása kapcsán már említettük, a fényképezőgép érzékelőjére jutó fény mennyiségét a gépen beállítható két adat, a megvilágítási idő és a fényrekesz szabályozza. Pontosabban, ez a két beállítható paraméter azt adja meg, hogy a gépünkhöz, annak objektívjébe érkező fénynek milyen hányadát engedjük az érzékelőre. A beállítás optimális paraméterei, az optimális EV-étrték tehát a fényviszonyoktól és a téma fényvisszaverő képességétől függ, de azokon kívül még az érzékelő érzékenységétől is (a nagyobb érzékenységű érzékelőnél kisebb fénymennyiség váltja ki ugyanazt a hatást, ad optimálisan exponált felvételt, mint a kisebb érzékenységűnél).

 

E három paraméter (megvilágítási idő, fényrekesz, érzékenység) megválasztásának lehetőségeivel, az egyes paraméterek változtatásának hatásaival külön cikkben foglalkozunk.

 

Az optimális megvilágítás beállítása (az elkészült felvétel) ellenőrzése
 
A megvilágítás beállításának helyességét csak az elkészült felvételen ellenőrizhetjük. Mivel a hagyományos (filmes) fényképezésnél az exponáláskor csak látens kép készül, ami (a polaroid-technika alkamazása kivételével) laboratóriumi utómunkálatok eredményeként alakul át látható képpé, az EV-érték helyessége ellenőrzésének nincs szerepe a felvétel elkészítésében. A filmes fotózás esetén a megvilágítás optimális értéke meghatározásának rendkívüli jelentősége van (csak eltérő EV-értékkel készült több felvétel közötti utólagos választás biztosít némi korrigálási lehetőséget, no meg a negatív-pozitív eljárás esetén a pozitív kép elkészítése során alkalmazható speciális eljárások). A digitális technika merőben új helyzetet teremtett: mivel az elkészült felvétel a gép monitorán azonnal megtekinthető, az optimális megvilágítás meghatározásának eljárásába bekapcsolható az elkészült felvétel ellenőrzése, annak eredménye alapján a beállítás módosítása (ha nincs mód a felvétel megismétlésére, az ellenőrzéssel kombinált beállítást a kritikus felvétel készítését megelőzően, azzal a lehetőség szerint legpontosabban megegyező körülmények között célszerű elvégezni). A helyes beállítás, a kép tónus-viszonyainak ellenőrzésére a korszerű digitális fényképezőgépek, legalábbis a fejlettebb típusok, de számos kompakt is, kétféle szolgáltatást is kínálnak: a hisztogram megjelenítésének lehetőségét, valamint a túlexponált képrészek (amelyek fényessége elérte a digitális képen megjeleníthető maximális értéket, „beégtek”) figyelmeztető megjelölését (pl. azok villogtatásával). E két módszer a kép objektív értékelését segíti, ami különösen a zavaró környezeti fényviszonyok mellett rosszul látható monitor esetén bizonytalan szubjektív megítéléshez képest rendkívül kedvező, de az általában is hosszadalmas, tüzetes vizsgálatot igénylő szubjektív megítélésnél többnyire sokkal gyorsabb döntést tesz lehetővé, kellő gyakorlat birtokában. A beégett képrészek kiemelését az indokolja, hogy, mint arra a zónarendszer ismertetésénél utaltunk, a digitális fényképezésnél a helyes megvilágítás megválasztásánál a csúcsfényekre kell különös figyelmet fordítani. Egyes gépeknél az alulexponált képrészek kiemelésére is van lehetőség.
 
Általános, összefoglaló megjegyzések a helyes expozícióról
 
  • A lehető legpontosabb exponálásra kell törekedni, ha nincs lehetőségünk a felvétel utólagos korrigálására (filmes technika esetén, vagy képfeldolgozó szoftver hiányában), vagy nem akarunk utólag javítani (időkímélés). Az elérhető pontosság 1/3 EV érték, a digitális gépeken általában ilyen lépésekben változtathatók a releváns paraméterek.
  • Utólagos korrekcióval bizonyos mértékig javítható az expozíciós hiba, ennek mértéke függ a téma és gépünk dinamika tartományának eltérésétől. A kevésbé kontrasztos téma esetén nagyobb expozíciós hiba is javítható.
  • Ha a téma dinamika tartománya nagyobb a gépénél, nem létezik jó expozíció. A digitális felvételen a csúcsfények túlexponálásával elvesztett részletek, a beégett részek részletei semmilyen utólagos korrekcióval nem hozhatók vissza. A gradációs görbe nemlineáris módosításával a sötét szélen némileg (1-2 EV értékkel) megnövelhetjük gépünk dinamika tartományát (hasonlítani fog a filmek gradációs görbéjéhez, ezzel a módszerrel az alulexponált részletek a nélkül javíthatók, hogy a kép dinamikájába épp beférő csúcsfényeket „túlvilágosítanánk”. Tehát digitális (és fordítós dia) felvételnél a csúcsfényekre ügyeljünk elsősorban, és a sötét részeket javítsuk utólag, nonlineáris gradáció-korrekcióval. A képen
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Széles tónustartományú téma eredeti felvétele (baloldali kép, a szemüvegen csillanó csúcsfényre exponálva), és az árnyékok nemlineáris világosításával javított két változat
    a csillogó szemüvegre kellett exponálni, két nemlineáris korrekcióval az eredetileg sötét árnyékokban sok részlet vissza-hozható volt. Negatív felvétel készítésénél fordított a helyzet, az alulexponált részek, a mély árnyékok üresek visszahozhatatlanul, ezért exponálásnál az árnyékokra kell különös figyelmet fordítani
  • Az expozíciós hibák javításának lehetőségét szemléltetik a képek
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Az alábbi felvételsorozatból a jelentős hibával exponált felső hat, utólag korrigálva
    (ezek az elkészült felvételek kritikus értékelését, az expozíciós hibákat szmléltető, RGB hisztogramokat is bemutató képekből a felső hat, jelentős hibával exponált kép utólagos javításának eredményei). A négy felsőből a baloldali kettő az optimálishoz képest 4-4,3, ill. 3-3,3 EV értékkel alulexponált, míg a jobboldali kettő 3-2,7 ill 2-1,7 EV értékkel túlexponált felvételek javításai. A drasztikusan alulexponált képek javításain, bár nem tökéletesek, szinte minden részlet megtalálható rajtuk, míg a kevésbé túlexponált képek beégett részei (az ég, a háttérben levő kis fehér ház falán az árnyék, a napfényes pázsit egyes foltjai) teljesen üresek. A bal alsó kép 2-2,3 EV értékkel alulexponált felvétel javítása, szinte teljesen megegyezik az optimálisan exponált felvétellel (a következő képsorozatban az alsó képek), míg a jobboldali alsó kép, bár csak 1-0,7 EV értéknyi túlexponálást kellett javítani, mégis hiányoznak benne beégett részletek (pl. a felhőben).
  • A fejlettebb digitális gépek, elsősorban a nagy érzékelővel rendelkező dSLR-ek ADC-jének felbontása nagyobb (12-14 bit), mint a JPEG fájlokban tárolt 8 bit. Ez a nagyobb dinamika-tartomány a RAW-fájlban áll rendelkezésre, és  annak megfelelő feldolgozása során átmenthető a kész képbe. Legjobb eredményt akkor kapunk, ha a RAW-feldolgozás után nem JPEG, hanem 16 bites TIF fájlba konvertáljuk azt. A JPEG fájl dinamika tartománya is „megnövelhető” nonlineáris jelleggörbével.
  • Tanuljuk meg az elkészült kép kritikus értékelését a gép monitorán (a kritikus részek kinagyításával, a hisztogram, esetleg RGB hisztogramok segítségével)! Szükség esetén ismételjük meg a felvételt 
    © Nagy Sándor (NaSa)
    Eltérő EV korrekciókkal készült felvételsorozat, részletes magyarázata a szövegben
    korrigált expozícióval. A képen látható 10 felvételből álló sorozat –5 és +2 két szélső érték közötti EV korrekciókkal készült (a képek mellet az EV korrekciót, a megvilágítási idő és a rekesz értékét is feltüntettük, továbbá a gépen visszajátszáskor megtekinthető RGB hisztogramokat). A Nikon D40 közismerten túlexponál bizonyos fényviszonyok mellett, így a többnyire rutinszerűen beállított –0,7 EV korrekció ad optimális expozíciót (a túlexponálás a 0 EV korrekciónál jól látható az RGB hisztogramon, különösen a vörös és kék csatornában). Az alsó két kép kb. egyformán optimálisnak tekinthető. A napfényes pázsit alkalmas felület a gép dinamika tartományának tanulmányozására. +2 EV esetén a pázsit még nem teljesen fehér (a kis ház falához képest), de a +3 EV már fehéret adna. –5 EV esetén még nem teljesen fekete, – 6 már az lenne. Ez 9 zóna, szélei között 8 EV különbség (jó JPEG eredmény).
  • Ha automatikusan akarunk jó expozíciót kapni, válasszuk a gépen a matrix/kiértékelő fénymérési módot (általában van ilyen). A témák, fényviszonyok legváltozatosabb, legszélesebb köre esetén ez ad legnagyobb valószínűséggel helyes eredményt (ma a legtöbb kompakt is ezt használja automatikus módban). A többi módszer átlagos megvilágítást mér (meghatározott látószögben, esetleg súlyozva), míg ez a módszer több ponton mérve a fényt, bonyolult döntési mechanizmus alkalmazásával kísérli meg a téma azonosítását, és ahhoz igazodva az optimális expozíció meghatározását. Ez valójában nem EV, hanem LV érték meghatározását kívánja meg, amihez az objektív fényerejét (fényrekesz értékét) is ismerni kell. Ma a korszerű objektívekből ez az információ eljut a gépbe (az objektív foglalatának érintkezőin át) – az első ilyen információt felhasználó gép a matrix fénymérést bevezető Nikon FA volt. Hogy mely régebbi objektívekkel működik gépünk matrix fénymérése, és melyeknél nem (helyette általában a középre súlyozott mérés valósul meg), a gyártó dokumentációja alapján deríthető fel (a Nikon objektívekre vonatkozó információkat itt találjuk).
  • A beeső fény közvetlen mérése garantáltan tónushelyes felvételt eredményez, de a gépek belső, TTL fénymérője nem alkalmas rá. Hasonló eredményt kapunk, ha a TTL fénymérővel szürke kártyáról visszavert fényt mérünk (pl. középre súlyozott módszerrel, a kártyával kitöltve a teljes látószöget), ami egy pontosan 18% reflexiós tényezőjű lapocska. Mivel a kártya semleges színű, azaz minden színű fényt azonos mértékben ver vissza, a fehéregyensúly beállításához is használhatjuk.
  • A mai digitális gépek belső fénymérőjével elérhető pontosság általában felveszi a versenyt a meglehetősen költséges, professzionális kézi fénymérőkével (bár azokon az EV értékét meghatározó három paraméter egymással összefüggő változását áttekinthetően követhetjük erre szolgáló tárcsákon). Egyes fotósok, akik közép- vagy nagyformátumú filmes géppel is fotóznak, digitális gépet használnak külső fénymérő helyett.

 
Hozzászólások
HozzáadásKeresés
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement